“Round-Robin” Novellapályázat 2018

Feltöltve: 2018/01/08
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

A Black Aether 2017-es Round-Robin Novellapályázata egy olyan kezdeményezés volt a tavalyi évben, ami sikeresen megmozgatta a hazai szerzőket, felkavarta az állóvizet, azt hiszem kijelenthetem róla, hogy maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket; sikeres kezdeményezés volt. Az első pályázat három darab novelláját, ami meg is jelent a Black Aether magazin hatodik számában, 17 darab hazai szerző készítette el.

Köztudott, hogy a novellapályázat alapötletét az 1935-ös The Challenge from Beyondtól kölcsönöztük. Az eredeti, inspiráló novella Kihívás a végtelenen túlról címmel Somogyi Gábor fordításában jelent meg a Magyar H. P. Lovecraft Portálon, ami egy újabb kötelező olvasmány minden Lovecraft rajongó részére.

2018-ban is meghirdetjük a The Black Aether Round – Robin Novellapályázatát, amiben a The Challenge from Beyond mintájára, 4-7 fő fogja elkészíteni a hazai Lovecrafti közösség újabb round-robin novelláit. Azonban az eredeti ötlettől eltérően a TBA játékában bárki részt vehet!

A feladat nagyon egyszerű, az alkotói csoport közösen ír egy novellát, minden író egy részletet. A sorrendet – ha csak nincs különleges kérés, időhiány és egyéb elfoglaltságok miatt – sorsolással döntjük el, az első íróra hárul a feladat, hogy elindítsa a történetet, az „utolsó” pedig értelemszerűen lezárja azt.

Természetesen egy kis csavart is viszünk a játékba, ugyan is „házi szabályként” már 2017-ben bevezettük azt, hogy aki elkészült egy résszel, az megadhat egy bizonyos elemet, aminek kötelezően szerepelnie kell az őt követő író részében. Például az első részben megismert szereplőnek, pechjére a másodikban már meg is kell halnia, vagy el kell utaznia. Vagy éppen mindenképpen kell szerepelni a fejezetben egy mondatnak, névnek … kimeríthetetlen lehetőségek állnak előttünk, nagyon jó kis móka ez.

A novellának természetesen kapcsolódnia kell H. P. Lovecraft művészetéhez, követnie kell az általa felállított alapelveket, illeszkednie kell a Black Aether magazin koncepciójába, de egy kis kitérőt megengedünk weird felé is.

Nagyon fontos, hogy a játék nem csupán tapasztalt, vagy akár elismert írók részére szól. Senki nem fog hátrányba kerülni az miatt, mert kezdő író és még nem jelent meg sehol egyetlen írása sem. Sőt. Preferáljuk a kezdő írókat és minden tőlünk telhető segítséget megadunk, hogy az anyagot a megfelelőre formázzuk közösen. Ezért hát ne legyél szemérmes, ha úgy érzed képes vagy megfelelni a feltételeknek, akkor ne habozz és jelentkezz!

Jelentkezési határidő: 2018. január 31., 23:59 óra


A szabályok

  • Jelentkezni emailben lehet az info@theblackaether.com címen. A Tárgymezőbe írd be: Round-Robin
  • Rémtörténetet, kozmikus horrort készülünk létrehozni. Csak abban esetben jelentkezz, ha tudsz azonosulni ezzel a zsánerrel.
  • Egy novellát minimum 4 maximum 7 író készíthet el, 8 jelentkező esetén már különválasztjuk a jelentkezőket és két novella fog készülni.
  • Minden írónak minimum 6.000 karaktert kell írnia (1,5 Black Aether oldal), de nem lehet több mint 10.000 karakter (2,5 Black Aether oldal). Ettől indokolt esetekben eltérhetünk, ide tartozik a résztvevő írók létszámából felmerülő terjedelem eltérés is.
  • Egy írónak 5-7 nap fog a rendelkezésére állni, de a szerkesztésre és finomításra lesz bőségesen idő, amíg a többi novellarész készül.
  • A novella elkészítésére két hónapunk lesz, február és március.
  • Minden írótól, aki még nem dolgozott együtt a Black Aetherrel, fogunk kérni olyan novellát, előzetes tájékozódás miatt, ami igazolhatóan az ő alkotása.
  • Minden író csak egy részt készíthet el, a sorrendet sorsolással (Random.org) fogjuk eldönteni.
  • A történetet a megjelenésig csak az írók, a szerkesztők, grafikus, a korrektor és a tördelő ismerheti. Mindenkitől titoktartást és diszkréciót várunk el.
  • Minden résztvevőnek el kell fogadnia és be kell tartania a Black Aether magazin alapkoncepcióját és elvárásait.
  • Minden közreműködő 1 darab tiszteletpéldányt kap a magazinból.
  • A házi szabályként bevezetett „kötelező elem” nem hozhatja hátrányba a következő írót. Itt a cél nem a kiszúrás írótársaddal, vagy megnehezíteni a munkáját, hanem az inspirálás, ötletadás.
  • A magazin megjelenéséhez nem kell anyagilag, vagy egyéb támogatás módján hozzájárulni. Egyedül az online promotálást – facebook, honlap, twitter stb. – várjuk el közreműködésként az alkotóktól.
  • Nem toleráljuk a felesleges és indokolatlan káromkodást, nincs értelme a túlzott, leginkább undort keltő szaftos-véres leírásoknak, a szexualitásnak sem a romantikának, a YA próbálokzásoknak a helye nem nálunk van.
  • Ha a végső novella nem megfelelő, nem tud alkalmazkodni a Black Aether koncepciójához, akkor nem jelenik meg a nyomtatott magazinban.
  • Fenntartjuk a jogot, hogy kizárjuk a játékból azt, aki nem tartja be a szabályokat, az elvárásoknak nem felel meg.
  • Fenntartjuk a jogot, a írók sorrendjének megváltoztatására.
  • Fenntartjuk a jogot a beérkező novellarészletek szerkesztésére. Elvárjuk a kompromisszumképes kreatív munkát.
  • Jelentkezési határidő: 2018. január 31., 23:59 óra

Ne hagyd ki ezeket se!

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Rádai Márk: Ébredés

Délután egy óra van, háromnegyed nyolckor kezd sötétedni, addig biztosan nem jönnek értem. Akár velük tartok, akár megszököm előlük, alig hét órám maradt arra, hogy mindent elmondjak. A nap most magasan jár, fénye épp a revolvert éri az asztalomon, amelynek közelsége furcsa módon biztonságot jelent. Azelőtt nem sejtettem, hogy a halál gondolata megnyugtató, szinte otthonosan melengető is lehet....

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...

Szőllősi-Kovács Péter: Inis Mona alkonya

1.   A Caernarfon-öböl bejárata felett sirályok rikoltoztak. Fehéren cikázó röptük jól kivehető volt a nyugtalan tenger fölött gyülekező ónszínű fellegek háttere előtt. Nyugat felől, a baljós látóhatár peremén is fehér szárnyak tűntek fel; hajó közeledett a parthoz. Nem az öböl felé navigált, hanem a dél-nyugati irányban húzódó partszakasz egyik kihalt része felé. Szél ellen fordult,...