Andersen Prunty – Hi, I’m a Social Disease

Feltöltve: 2018/01/11
Kategóriák: Friss
Becsült olvasási idő (185 szó/perc): | Szavak száma:

Andersen Prunty nevével a merő véletlen hozott össze, miközben az Amazon csodálatos algoritmusa által generált, számomra ajánlott könyvek listáját böngésztem. Bemutatkozása szerint az Ohio államból származó író erőszakkal, feszültséggel, fekete humorral, valamint jó adag szürrealizmussal megspékelt fantasztikus fikcióra specializálódott. Pont az a fajta irodalom, ami elől, ha kellőképp berendezkedtem, dinamittal sem lehetne kirobbantani.

A Hi, I’m a Social Disease című novellagyűjtemény 2012-ben, a Grindhouse Press gondozásában látta meg a napvilágot, és hét történetet tartalmaz. Lovecrafti kötetnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezném, azonban mielőtt bárki megkövezne, szeretném megmagyarázni, miért is döntöttem úgy, hogy egy alapvetően HPL és követői munkásságával foglalkozó oldal hasábjain írom meg vele kapcsolatos gondolataimat.

Prunty kötetére meglehetősen nehéz bármilyen címkét határozattan ráhúzni. A Hi, I’m a Social Disease novellái közt ugyanúgy akad újraértelmezett weird zombitörténet, mint ahogyan meglehetősen egyedi szemszögből elmesélt poszt-apokaliptikus horror, vagy épp modern környezetbe ültetett, bizarr, lovecrafti lázálom is. Mindegyik történet külön világ, a gyűjteményben szereplő novellákban pedig mindössze egyetlen dolog közös: az író által alaktalan, groteszk masszává gyúrt alapanyag. Prunty ugyanis leginkább hétköznapi történetekből kreál kényelmetlen, feszült, és bizarr lázálmokat, melyek elmesélésére a horror egy-egy al-zsánerét gondolja újra és alkalmazza azt médiumként.

Legtöbben most persze arra kíváncsiak, hogy Lovecraft-rajongóként mennyire sikerült meggyőznie a kötetnek, és ez a kérdés alapvetően jogos, mondhatni válaszokat követel. Nos, ha már így az elején szeretném röviden és tömören összegezni az olvasottakat, akkor azt kellene mondanom, hogy akik kifejezetten Lovecraft szellemiségének követőit, vagy épp az általa teremtett univerzum modern újraértelmezését keresik, ebben a kötetben alapvetően csalódni fognak, vagy legalábbis nem fogják megtalálni száz százalékban a számításukat. Prunty sokkal inkább modern, brutális weird, mintsem HPL követője, azonban némi kozmikus szál valahol mélyen mégis meghúzódik történetei mélyén.

Kiváló példa erre a könyv második, Market Adjustment című novellája, mely a maga módján a kozmikus rettenet modern, bürokratikus környezetbe helyezett, bizarr újraértelmezése. Prunty eme írásban egyértelműen a lovecrafti horrort veszi alapul, és klasszikus, kozmikus rémtörténetek építőkockáit alkalmazva teremti újra a zsánert modernkori alapokra helyezve, nem riadva vissza a bizarr és groteszk elemek alkalmazásától sem.

A történet egy fiktív jelen Amerikájában, az erőteljes gazdasági összeomlás idején játszódik. Egy lecsúszott és összetört fickó úgy dönt, kissé szétnéz és rendet tesz a pénzügyi válságot előidéző bankárok és tőzsdecápák sorai közt. Minél inkább haladunk azonban előre az időben, annál inkább láthatjuk, hogy a háttérben jóval nagyobb és érthetetlenebb erők munkálkodnak, mint azt az elején sejthettük volna. Számomra egyértelműen ez a kötet egyik legstabilabb darabja, amely nem csupán témáját, de hosszát tekintve is kiemelkedik a többi írás közül, akár önálló kisregényként is megállná a helyét. Valódi rémálomszerű, kozmikus utazás, ami erősen súrolja a lovecrafti bizarro határait. Az ősi Isteneket szolgáló bankigazgató és a reményvesztett kisember találkozásából egy olyan bizarr kozmikus horror-történet bontakozik ki, melyre egészen biztos, hogy a lovecrafti univerzum modern adaptációkra és újraértelmezésekre fogékony rétege is felkapná a fejét és elégedetten csettintene.

Az ezt megelőző és követő történetekben Prunty néhol groteszk és szürreális módon ugyan, de már jóval evilágibb témákat feszeget. A gyűjteményt indító, Room 19 című sztori egy poszt-apokaliptikus rémálom, mely egy fiatal, folyamatos öncsonkításba menekülő nő és egy sorozatgyilkos különös kapcsolatát meséli el, a napjainkban ismert társadalom totális összeomlása utáni időkben. A téma itt a zsánerhez hűen a világvége bekövetkeztével beköszöntő dehumanizálódás, azonban Prunty ezt ezerszer zsigeribb, nyugtalanítóbb, és lehangolóbb nézőpontból mutatja be, mint mondjuk egy Mad Max film tette volna valaha. Az általa festett, doh- és rothadásszagú, kényelmetlen apokalipszis-atmoszféra úgy mászik a bőrünk alá, hogy órák, vagy akár napok után is képtelenség tőle szabadulni.

A történet egyébként abból a szempontból is különleges, hogy alapjául egy 1987-es Nick Cave dal, a From Here to Eternity szolgált. Az eredeti dalszöveget elolvasva egyértelművé válik a két mű közti hasonlóság, és kifejezetten érdekes látni, az író hogyan gondolta újra és helyezte elképesztően lehangoló és visszataszító környezetbe a Cave sorai által megfestett, plátói szerelem történetét.

A freak show-k embertelen univerzumába kalauzoló The Dust Season, és a párkapcsolati problémákból kiinduló The Man With The Face Like A Bruise is sokkal inkább nyers, véres, erőteljesen mindennapi érzéseket fordít ki önmagukból, csakúgy, mint a The Photographer, melyben egy pszichopata háborús veterán bűnei egy hideg éjszakán kegyetlenül megbosszulják önmagukat. Jól bevált formula ez, akár a Mesék a Kriptából egy erősebb epizódjának szkriptje is lehetne. Azonban Prunty tollából a szavaknak valahogyan mégis nagyobb súlya van, és a bűnös lélek kegyetlen emlékei elképesztően kellemetlen, nyugtalanító módon ülnek a vállunkra olvasás közben. Valószínűleg bármennyire is látjuk és érezzük, nincs fizikai entitás, amely szembenézne a rémtettek súlya alatt megrokkanó veteránnal, a kegyelemdöfést megadó, nyúzott, női alak csupán rémtetteinek manifesztációja.

A kötet két klasszikusnak mondható témával, egy erősen weird zombi-, valamint egy elgondolkodtatóbb hangvételű szellemtörténettel zárul. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a szerző unalomig ismert, gótikus klisékből építi fel ezeket a pár oldalas sztorikat: a The Funeralgoer című novella például kifejezetten friss és szürreális nézőpontból gondolja újra a már meglehetősen elcsépeltnek mondható élőhalott-témakört, míg a gyűjteményt záró The Night the Moon Made a Sound az egyik leginkább szívbemarkoló kísértettörténet, amit az elmúlt évek során olvastam.

Prunty sztorijaiban talán az a legérdekesebb, hogy valódi, mindennapi borzalmakat öltöztetnek szürreális, rémálomszerű köntösbe, és valahol minden történetben ott bujkál az ismeretlentől, az életen túli homálytól való, ősi, ösztönös rettegés.

A kötetben ezen felül az is kifejezetten izgalmasnak mondható, hogy sokszínű novelláinak köszönhetően kissé a horror több al-zsánerének határán is egyszerre egyensúlyozik. Egyáltalán nem nevezném lovecrafti kötetnek, de még kifejezetten bizarro-horrornak sem. Számomra talán kissé közelebb áll a weird és a splatterpunk találkozásához, de változatossága miatt leginkább bekategorizálhatatlan.

Andersen Prunty sokkal inkább rokonlélek Chuck Palahniuk-kal, mintsem Carlton Mellick-kel, vagy Cameron Pierce-el, ezek a történetek pedig bármelyik horror-rajongó tetszését képesek elnyerni, akik nyitottak a hétköznapi szituációkat újragondoló, valóságon túli köntösbe öltöztető, groteszk, ámde elgondolkodtató történetekre. Hogy Lovecraft követői és rajongói számára mennyire lehet releváns egy ilyen mértékben diverz, modern gyűjtemény, azt igazából nem az én asztalom megítélni. Ellenben úgy gondolom, hogy ha más miatt nem is, de a Market Adjustment HPL-i vonatkozásának, a kozmikus iszonyat modern újraértelmezésének köszönhetően azért mégis akad némi hely Prunty kötetének a Lovecraft nagysága előtt újszerű, bizarr, és nyakatekert módon fejet hajtó írók panoptikumában.

Ne hagyd ki ezeket se!

Patonai Anikó Ágnes: Én, Keziah

Wilhelm   Én azt mondom, a bíró urak végezzék csak a dolgukat, derítsék ki, valóban elkövette-e az asszonyom azokat a szörnyűséges rémtetteket, amelyekkel vádolják! Alávetem magam a vizsgálatnak egész házam népével, hisz ismernek mind, jól tudják, hogy tisztességes ember vagyok. Esküszöm az Úr szent nevére, hogy az igazat mondom.  Az erdőben. Úgy négy évvel ezelőtt. Vadászni voltam. A suta,...

Bojtor Iván: A fennsík

Már késő délután van, de még mindig forrón tűz a nap. A traktorok vájta poros földúton tartok a dombok irányába, fel arra az ezerszer is elátkozott Geleméri-fennsíkra. A kutyát ma nem hoztam magammal. A jó öreg Abdult bezártam a pince egyik sötét, ablaktalan zugába, hogy a szomszédok ne hallják a szerencsétlen jószág kétségbeesett nyüszítését – mert ma éjszaka nyüszíteni fog, az biztos. Ha...

Erdei Lilla: Kecsketej

„Egy kavargó káosz az, mely nem nyer alakot; egy nagy éjszaka az, amelynek sötétsége fény.”   Mikszáth Kálmán: Az a fekete folt   1.   A partról nézve nem tűnt ilyen sebesnek a víz, gondolta Kerner Ármin, igyekezve lecsillapítani kapkodó légzését. Már fertályórája, hogy az áramlat elragadta, a Hármas-Körös partján burjánzó őserdő rég elnyelte az őutána kiáltozó két lányt, de...

Bojtor Iván: A Kapu Pecsétje

Repülőnk hajnalban szállt fel a párizsi Orlyról. A gép kapitánya, Marco Floretti kapitány előre elnézést kért az esetleges légörvények okozta kellemetlenségekért, majd jó utazást kívánt, és a hangszórók hangos kattanással elnémultak az utastérben. Még bámultam néhány percig az alattunk elsuhanó tájat, aztán elővettem a táskámból a reptéren vásárolt szíverősítőt, és miközben megittam, azon...

Pólya Zoltán: Az élet és a halál anyaga

Azt hiszem, szeretem Mr. Hershey-t. Mr. Hershey-vel mindig napszállta után szoktam találkozni, a D.-i apátság romos falai között. Máig nem lehet tudni, hogy voltaképpen mitől is égett le tíz évvel ezelőtt ez az ősi, szent hely, amelynek az oltárát egyes vélekedések szerint egy, a kereszténységnél sokkal régebbi vallás áldozati kövéből vésték ki az alapítók. Az apátság teteje azonnal beomlott,...

Mészáros Lajos: Szekta Rt.

„Amidőn elszabadul amaz ocsmány szörny, kit most Istenként imádtok, bálványoztok, és féktelen éhségében a húsotokból fog lakmározni, míg ti borzalmas kínok közt hánykolódtok, akkor felnyílik szemetek, és látni fogjátok, milyen rémséget szabadítottatok e sárgolyóra, és végül őrjöngve átkozzátok majd alantas tetteiteket…”     1897. október 31. Nem sokkal sötétedés után, de még éjfél előtt   –...