H. P. Lovecraft 1936 őszén írt esszéje Suggestions for a Reading Guide címmel, 1966-ban jelent meg először a The Dark Brotherhood and Other Pieces című Arkham House antológiában August Derleth szerkesztésében. Az esszé eredetileg Anne Tillery Renshaw Well Bred Speech című könyvéhez készült, de Renshaw végül úgy döntött, hogy nem használja fel két vagy három másik Lovecraft anyaggal együtt. Eredetileg a What Shall I Read? címmel jelent volna meg Renshaw könyvében, Derleth adta neki az új címet az antológiában. Lovecraft sok könyvtári munkát végzett az esszé elkészítéséhez, de időhiány miatt, nagyrészt saját könyvtárára kellett hagyatkoznia.
Tartalmas ajánlás az általános és klasszikus irodalom, valamint a tudományok, a csillagászat, kémia, fizika csodálatos világából.
Az első rész itt található.
H. P. Lovecraft: Mit olvassak?
A késő tizenhetedik század már más hangulatot vagy más hangulatokat hordoz és hidat épít az újkorig. Az irodalomban Milton dominál. Olvasd el az Elveszett Paradicsomot utánozhatatlan és felejthetetlenül nagyszabású gondolataiért, képeiért és nyelvezetéért, és lubickolj a Lycidas nyomasztó töprengéseiben, a szonettek, a Comus, az “Il Penseroso” erejében és az “L’Allegro” ritka, röpke vidámságában. Bunyantól A zarándok útját is illik megvizsgálni, s Dryden verseit sem lehet kihagyni. Egy- két restauráció kori dráma, mint Wycherleytől a Plain-Dealer, Drydentől a Wild Gallant, Vanbrughtól a Relapse, Farquhartól a Beaux’ Stratagem vagy Congreve-től a Szerelem a szerelemért— értékes bepillantást nyújt a korba, és nem lesz túl megbotránkoztató annak a nemzedéknek, amely James Joyce-on és Ben Hechten nevelkedett. Csendes vidéki bájért és naivitásért Izaac Walton Compleat Angler-ét ajánlom olvasásra, legalább részleteiben, míg Samuel Butler maróan szatirikus Hudibras-ának pár versszaka sem okozhat csalódást. Pepys naplójának részletei és Sir Thomas Browne különös Urn Burialje is kihagyhatatlanok. A korszak nagyon fontos alakja az európai kontinensen, Moliere, akinek színdarabjai (mint például a Tartuffe, Az úrhatnám polgár, A mizantróp vagy A kényeskedők ) fordításban igen szórakoztató olvasmányok. Vele egy időben alkotott Corneille, Racine, és az epigramma író La Rochefocauld, akinek lényegre törő és cinikus maximjait érdemes fordításban olvasni.
A ragyogó tizennyolcadik század beköszöntével az irodalom olyannyira virágzik, hogy válogatnunk kell a rengeteg kincs közül. A regény is megjelenik a színen. Semmiképp nem hagyhatjuk ki Defoe Robinson Crusoe-ját, Swift Gulliverjét, Fielding Tom Jonesát, Sterne Tristram Shandy–jét, Smollett Humphrey Clinkerjét, és Goldsmith A wakefieldi papját. Az esszé térhódítását legjobban Addison és Steele Spectatorban megjelent írásaiban követhetjük nyomon, leginkább azokban, amelyekben Sir Roger de Coverley-vel foglalkoznak. Ezekben az angol próza eléri a tetőfokát mind eleganciában, mind erőben. A minden napi élet eme könnyed kommentárjainak kíváncsi frissessége, szellemessége és energikussága eszünkbe juttatja korunk népszerű cikk íróit — F. P. A.-t, R. H. L.-t, Christopher Morley-t, Don Marquis-t, és a néhai B. L. T.-t.
A dráma szinte ragyog Sheridan sziporkázó vígjátékaitól, melyek közül a The Rivals és A rágalom iskolája mindenképpen olvasandó. A költészet terén gyönyörködhetünk Pope zengő verseiben, Thomson Évszakainak pasztorikus szépségében, Goldsmith Elpusztult falujának boldogságában, Gray halhatatlan Elégiájában, Cowper csendes soraiban, Robert Burns kellemes dalszövegeiben és William Blake prófétikus miszticizmusában. Boswell lelkes és magával ragadó Johnson életrajzához nem kell ajánlólevél. Benjamin Franklin Önéletrajza a szemünk előtt kelti életre Amerikát. Hume és Gibbon nagy történészeket már részetekben is érdemes olvasni. A kor nagy politikai hangadói közül Burke beszédei a legjobb olvasmány. Németországban Goethe és Schiller tűnik fel a színen, és mindketten érdemesek a figyelmünkre. Goethe Faustja átnyúlik a tizenkilencedik századba.
Franciaországban a nyugtalan intellektuális és felvilágosult erők a forradalmat vezetik fel. Rousseau Társadalmi szerződését és Vallomásait, illetve Voltaire bizonyos írásait átpörgetheti a siető olvasó, de a Candide-ot, amelyben a szerző nevetségessé teszi a túlságos optimizmus filozófiáját, túl jó ahhoz, hogy kihagyjuk. Voltaire Zadigjában találkozhatunk annak a deduktív érvelésnek az egyik előfutárával, ami később a detektív történet íról bevált fogása lesz.
Ahogy a tizennyolcadik század a tizenkilencedikbe fordul, tanúi lehetünk a romantika újjáéledésének, ami a szélsőséges egyéni érzelmekre koncentrál, és a gótikus középkorban keresi az inspirációt. Számos fontos költő bukkan fel. Nem hagyhatjuk ki az álom-terhes Coleridge-et, a szelíden panteista Wordsworth-öt, a harcias és zengő Scottot, az emberkerülő és felbőszült Byront, a légies Shelley-t,és a szépségtől megrészegült Keatset. Erzsébet királynő kora óta most virágoznak legnagyobb pompájukban az angol költők. Az esszék terén Charles Lamb munkájában lelhetjük örömünk, illetve saját könnyedén elegáns honfitársunkban, Washington Irvingben. Sir Walter Scott a versei mellett megajándékozott minket a Waverley regényekkel is, melyek közül néhányat érdemes felütni, hiszen kellemes olvasmány élményt ígérnek. Jane Austen regényeit átlengi egy csendes és különös szatirikus báj, mely felszínes realizmushoz közelít. Olvasd el legalább a Büszkeség és Balítéletet. Thackeray-től, aki a társadalmat kívánta jellemezni és kifigurázni, olvassuk el legalább a Hiúságok vásárát, A Newcome családot, és a tizennyolcadik század csodálatos utánzatát, a Henry Esmond–ot.
Emily Brontë nagyszabású Üvöltő szelek–je igazi remekmű, de nővérének, Charlotte-nak Jane Eyre című művét sem hagyhatjuk ki.
A történész Macaulay válogatott esszéit javaslom tanulmányozásra; stílusának tisztaságát és fogalmazásának erejét érdemes utánozni. Hasonlóan magával ragadó, bár stílusában a modern Time újságra jellemzően kissé darabos és művi Thomas Carlyle, akinek Francia forradalma és Sartor Resartus-a, méltán felkerülhet a kötelező listára. Saját házunk tájára tekintve, mindenképp el kell olvasnunk Poe minden versét és novelláját, illetve a “A műalkotás filozófiája” című esszéjét, melyben megismerteti velünk “A holló” írásának folyamatát.
Ezzel el is érkeztünk a közép és késő tizenkilencedik század korai óriásainak szakaszába. Dickens számtalan regénye, főleg a Copperfield Dávid mindenképpen ajánlott olvasmány, míg Tennyson, Browning, Mrs. Browning, Longfellow, Bryant, Lanier, Lowell, Holmes, Whittier, Emerson, Matthew Arnold, Walt Whitman és Swinburne válogatott versei rengeteg értéket hordoznak. Olvassunk sok Hawthorne-t, Herman Melville-től pedig legalább a Moby-Dick megérdemli, hogy tegyünk vele egy próbát. Emerson válogatott esszéi frissek és kihagyhatatlanok, ahogy Thoreau Waldenje és Cape Codja is. Lowell válogatott esszéi hasonlóan fontosak, mint a versei, míg Holmes Autocrat of the Breakfast Table és folytatásai állandó öröm források. Samuel Butler Minden testnek útja című műve minden bizonnyal a hazai szentimentalizmus legalaposabb bemutatása az egész irodalomban. Az Alíz csodaországban a hóbortos humor képviselőjeként kerüljön a listára. A tizenkilencedik század előrehaladtával felbukkan Mark Twain, akinek sok kiemelkedő műve született, és George Meredith, a lélektani regények írója, kinek Az önző-je és Diana of the Crossways-e az évek múlásával is megőrizte érdekességét. Aztán következik a tehetséges és tragikus Thomas Hardy, aki az angol földből nőtt ki, és akit inkább a versei és az olyan mesterművei, mint A zöldellő fa alatt vagy A hazatérés alapján érdemes megítélni és nem a szentimentális és melodramatikus Egy tiszta nő vagy Lidércfény alapján ítéljük meg. Oscar Wilde-ot legjobban az utánozhatatlanul könnyed komédiája a Bunbury, Salomé tragédiája, a leheletfinomságú és elragadó meséi és a szívbemarkoló A readingi fegyház balladája. A késő tizenkilencedik századi esztéta mozgalom másik alakja Walter Pater, a Marius the Epicurean című művével, ami a késő antik világ pszihológiájának aprólékos tanulmánya. A kilencvenes évekkel feltűnik Rudyaerd Kipling, kinek történetei és versei még mindig képesek megörvendeztetni az olvasót. Henry James, a regényíró, az összetett és túlstilizált stílusával már átnyúlik a huszadik századba. Olvasásra a Daisy Millert és The Americant ajánlom.
A tizenkilencedik század nagy külföldi íróinak sora Goethe-vel és az ő Faustjával kezdődik, ezt Bayard Taylor nagyszerű fordításában olvashatjuk. További fontos német olvasnivaló Schopenhauer esszéi, Nietzsche filozófiai értekezései, és Heinrich Heine ragyogó költészete.
Franciaországból megemlítendő Balzac lenyűgöző Emberi színjátéka, amely talán az emberiség legpontosabb és legélőbb ábrázolása, ezért érdemes kis adagokban, de egészében elolvasni. Kezdd a Szamárbőrrel és a Goriot apóval, és majd észreveszed, hogy a Cesar Birotteau és az Eugenie Grandet korai művek. Dumas nem annyira fontos, de A három testőr és a Monte Cristo grófja kellemes olvasmány lehet. Mindenképp olvass el néhány fordítást a kifinomult stílusú Théophile Gautier-től, és semmiképp ne hagyd ki a Salammbôt (felkavaró történet az ókori Karthágoból), Temptation of St. Anthony (gazdag prózaversekben), és tanítványának, Flaubert-nek a Bovaryné című művét, mely a korai lélektani realizmus egy példája. Flaubert tanítványától de Maupassant-tól olvass annyit, amennyit csak lehet, hiszen történetei a lélek mélyébe hatolás, az intelligens objektivitás és a hatékony téma kezelés klasszikus példái. Victor Hugótól A nyomorultak, A tenger munkásai, és A párizsi Notre-Dame mind felkavaró és feledhetetlen. Stendhal Vörös és Feketéje különös előfutára a modernizmusnak, míg Emile Zola (A Patkányfogó) a modern realizmus atyja. A francia költészet legnagyobb óriása Charles Pierre Baudelaire, egy borongós zseni, kinek munkáját legjobban a Modern Könyvtárnak különféle fordításaiban érdemes megismerni. Mallarmé, Verlaine, és Rimbaud szintén különös vonzerővel rendelkeznek.
A tizenkilencedik századi skandináv irodalomban Ibsen drámái szinte konkurencia nélkül emelkednek ki. Kezd a Babaszobával, a Kísértetekkel, a Rosmersholmmal vagy a Branddel, de ne feledkezz meg a különleges Peer Gyntről sem. Strindberg szintén erőteljes drámaíró.
A tizenkilencedik századi orosz irodalom adta nekünk a valaha írt legmegrendítőbb és erőteljes művek jó néhányat. Ezek közül néhány talán távolinak és idegennek tűnik, mert annyira a szláv lélek rezdüléseire épül. Hagyd figyelmen kívül azokat a részeket, amik a nyugati fülnek érzelgősnek, hisztérikusnak vagy túl finomkodónak tűnnek, és próbáld értékelni a lélektani erőt és a kegyetlen érzelmi ábrázolást. Turgenyev Nemesi Fészek, illetve Apák és Fiúk című könyvei rendkívüli vonzerővel bírnak, még akkor is, ha kicsit túlszínezettek és a kontrasztok kissé műviek. Csehov novellái teli vannak élettel, míg Tolsztoj regényei a Háború és Béke, az Anna Karenina, a Kreutzer-szonáta, és a többi is mind mélyen megmerítkezik az emberi érzelmekben. A legnagyobb orosz azonban mégiscsak Dosztojevszkij, az olyan zord és feszült regényeivel, mint a Bűn és Bűnhődés, A félkegyelmű, az Ördögök vagy A Karamazov testvérek. Shakespeare kivételével senki sem haladhatja őt meg a képzelet és érzelmek erejének megjelenítésében.
Átlépve jelen századunkba, rögtön könyvek és írók áradatával találjuk szembe magunkat. Ezek igazi érdemeiről majd csak az utókor nyilatkozhat, így ezek közül csak tapogatózva válogathatunk. Az angol irodalomban ott van Galsworthy elragadó Forsyte Saga-ja, Joseph Conrad tengerről szóló regényei (olvasd el a Lord Jimet és a többit), Arnold Bennettől a Kisvárosi nagyasszonyok, D. H. Lawrence-től pedig a morbidul érzelmes regényei ( Szerelmes asszonyok, Szülők és Szeretők stb.), W. Somerset Maughamtól az Örök szolgaság, H. G. Wells komoly regényei és értekezései, Aldous Huxley kiábrándult és prófétikus elemzései, (olvasd el a Szép új világot és A vak Sámsont), William McFeetől a Casuals of the Sea, George Bernard Shaw ragyogóan szatirikus színdarabjai, Lytton Strachey életrajzai, illetve John Masefield, A. E. Housman, Rupert Brooke, Walter de la Mare, Robert Bridges, és T. S. Eliot fontos versei.
Írország két egymást követő újjáéledésnek fényétől ragyog, az első megajándékozott minket W.B. Yeats-szel, aki a ma élő talán nagyobb költő, és a drámaíró Synge-dzsel ( Riders to the Sea, A nyugati világ bajnoka) és a kiemelkedő fantazistával, Lord Dunsany-vel ( A Dreamer’s Tales, Plays of Gods and Men); illetve később az elsöprő erejű realistákkal, mint James Joyce (az Ulysses fontos, de nehéz mű), Sean O’Casey, és Sean O’Faolain. Amerikában Frank Norris (McTeague, Az örvény) és Theodore Dreiser ( Carrie drágám, The Titan, Amerikai tragédia) indítanak el egy jelentős regényíró vonalat, melybe beletartozik még Edith Wharton (Ethan Frome), Willa S. Cather (Death Comes for the Archbishop), Sinclair Lewis ( Arrowsmith, Dodsworth, stb.), James Branch Cabell (The Cream of the Jest, stb.), Ben Hecht (Erik Dorn—az első teljes hosszúságú tanulmány a modern temperamentumról), Ernest Hemingway (Búcsú a fegyverektől), William Faulkner (Szentély), és Thomas Wolfe (Nézz vissza, angyal). Költészet tekintetében megemlíthetjük Robert Frostot, Edgar Lee Masterst, Carl Sandburgöt, Edna St. Vincent Millay-t, és Archibald MacLeisht. Mindannyiuk munkájával érdemes megismerkedni.
A modern Franciaország magáénak tudhatja a filozófiai esszéket író Remy de Gourmont-t ( olvasd el az Egy éjszaka Luxemburgbant), aki szakít tucatnyi tizenkilencedik századi attitűddel, a szatirista Anatole France-t, akinek A pingvinek szigete című regénye megtisztítja és megörvendezteti a lelket, a nagyszabású regényírót, Marcel Proust-ot (olvasd el Az eltűnt idő nyomában legalább első két kötetét), Romain Rollandot (A Jean-Christophe gyermekévei a modernkor egyik legfontosabb filózofiai műve), és Jules Romains-t (Les Hommes de bonne volonté -27 kötetes regényciklus).
Németország kivetette magából a legnagyobb újkori regényírót, Thomas Mannt, akinek A Buddenbrook ház és A varázshegy című regényei valóságos irodalmi mérföldkövek. Fontos újkori német alkotó még a drámaíró Gerhard Hauptmann (Az elsüllyedt harang) és a regényíró Hermann Suderman (Énekek éneke, Frau Sorge).
A spanyol Ibańez (A katedrális), az olasz D’Annunzio (A tűz), a svéd Selma Lagerlof (Gösta Berling), és a norvég Sigrid Undset (Kristin Lavransdatter— a középkori élet egy fontos tanulmánya) mind biztos helyre számíthatnak a világirodalomban, míg Oroszországban Andrejev (Vörös kacaj, A hét akasztott ember története), Artzibasheff (Sanine), és Gorkij (Foma Gorgyejev, Éjjeli menedékhely) élénken folytatják a mély lélektani vizsgálódások és a vad, kegyetlen realizmus hagyományát.
A fentiek azonban pusztán javaslatok, amik szándékosan kihagyják a legmodernebb kísérletező írásokat, főleg a költészet terén. Nem kell elolvasnod ezeknek a könyvének a felét, de a negyedét vagy a tizedét sem. Nagyon kevés olyan irodalom tanár van, aki az említett művek közül tíz – húsznál többet, a nem említett művekről nem is beszélve. Gondolj erre a listára úgy, mint egy gazdag bankettre, ahol szabadon válogathatsz. Természeten nem tilos tűrhetően jó, de sokkal kevésbé nívós műveket olvasni sem. J. M. Barrie hóbortos irományai, Upton Sinclair társadalmi erőfeszítései, Bulwer-Lytton történelmi és fantasztikus agyszüleményei, George Moorevárosi mesterkéltsége, Willam Morris versei és történetei, Mrs. Radcliffe paranormális románcai, M. G. Lewis, C. R. Maturin, Arthur Machen, Algernon Blackwood, M. P. Shiel, M. R. James, és Walter de la Mare írásai, Jules Verne tudományos fantáziái, H. G. Wells, S. Fowler Wright, és W. Olaf Stapledon, George Eliot viktóriánus elképzelései, Bret Harte nyugatiaskodása, és még több ezer jól megírt mű várja a fáradhatatlan nézelődőt. Az egyetlen igazán fontos dolog, hogy tartsuk távol magunkat az olcsó magazinoktól, és a rossz minőségű, kétes értékű bestsellerektől.
A jobbféle detektív történetek egyáltalán nem megvetendőek, például A. Conan Doyle, G. K. Chesterton, S. S. van Dine, és mások kicsit olyanok mintha a maguk korlátozott módján népi klasszikusok lennének.
A lényeg, hogy ne érezd magad korlátozva, kövesd bátran a saját érdeklődésed.
Folyt. köv.
