Szépen lassan csörgedeznek a novellák a Micro Aether júniusi kiírására, és az egyik legelső novellát, mindenképpen szeretném már a határidő lejárta előtt közkincsé tenni. A júniusi pályázat témája az utazás, melyben a cselekményt a XVII. századba kell helyezni és a történet végére be kell építeni egy érdekes fordulatot, csattanót. A júniusi pályázat célja egyértelműen a hangulatépítés, ennek gyakorlása, azonban az egyedi ötletek jelentőségét soha nem szabad elfelejteni. George Komor, Patkány a toronyban című novellájában, egészen egyszerűen zseniális csavarral oldotta meg a feladatot. Elvonatkoztatott az utazás úgymond hagyományos formáitól, ami a történet elején talán furcsa lehet, azonban az utolsó mondat megkoronázza a történetet, és kiteljesedik az utazás.
George Komor
Patkány a toronyban
„Hát nem volt hiába az a temérdek vér, a feketébe öltözött ember meghallgatta könyörgésemet!” Egy dohos szagú, ázott patkány orra bukkant elő a befalazott toronyszoba melletti fal egyik repedéséből. Mikor átküzdötte magát a lyukon, mellső lábait morbid módon az ég felé emelte, mintha magában imát mormolna. Tekintetében emberi értelem csillogott, de nem lehetett letagadni az őrület jelenlétét sem abban a fekete szempárban.
A torony irtózatosan magas volt, az ódon lépcsőfokok monumentális hegyeknek tetszettek a patkány számára. A végtelen csigalépcsőn várvédő őrök sorakoztak, szemük előtt semmi sem maradhatott észrevétlen… talán csak egy apró rágcsáló. Egy familiáris. A lépcső mellett észrevett egy újabb repedést a falon, azon indult el, biztos, ami biztos. Nem szeretett volna egy őr csizmájának a talpa alatt kiszenvedni. Hátborzongatóan furcsa érzés volt egy ilyen apró testet irányítani, a menekülés izgalma és a szabadság vágya mellé megmagyarázhatatlan félelem vegyült. Ahogy haladt lefelé a szűk üregben, minden egyes neszre felriadt és hosszú pillanatokig feszülten figyelt. Számtalan rovar és pók keresztezte az útját. Gyanúsan méregették miriádnyi szemeikkel, amiket még azután is magán érzett, mikor azok már távol jártak és talán már el is felejtették őt. A torony alatt lévő tömlöcből felerősödve tolultak fel a rabok jajveszékelései, mintha csak egymással versenyeznének, hátha segítséget remélhetnek az égiektől. Zene volt ez füleinek és bátorsággal töltötte el, tudta, hogyha végre kijut, a fekete ember teljesíteni fogja ígéretét.
A torony belsejében futó járat egy újabb repedésben ért véget, kénytelen volt a lépcsőkön folytatni az útját. Kíváncsian kidugta rajta az orrát, orrfacsaró bűzt érzett… egy őr állt a közelben. Vérszemet kapott. Mindig is gyűlölte ennek a várnak a lakóit, a legegyügyűbb szolgálólánytól a katonákon át a vár uráig. Mindenkit. Apró lábaival villámgyorsan felszaladt az őr lábán és bemászott a ruhája alá. Az őr meglepődöttségében elejtette a lándzsáját, fémes csattanásának hangja az egész lépcsősort végigjárta. A készülődő kiáltás azonban a torkán akadt, mikor a patkány éles fogai a húsába martak. Teste a pillanat törtrésze alatt lebomlott, a bőre elfeketedett, és mint a pernye, úgy szállt szerteszét. Húsából és csontjaiból csak egy gusztustalan, miazmás gőzöket felböfögő, bugyborékoló tócsa maradt. A patkány előbújt az őr már gazdátlan ruháiból. A katona bennrekedt, utolsó sikolya az azóta még sötétebbé váló szempárban gomolygott. A kiáltás hiányát betöltő csöndet lábak gyors dobogása törte meg. A familiáris arcán beteges vigyor húzódott végig és nekiiramodott lefelé a lépcsőkön. Már egyáltalán nem aggódott azon, hogy az őrök észreveszik. Ahogy inalt a kijárat felé, hallotta a többi katona elhaló öklendezését, amit társuk maradványainak látványa váltott ki. Végre elérte a torony bejáratát, onnan tovább juthat a pince és a cellák irányába, ami már majdnem, hogy a szabadulással egyenlő. Gúnyosan nevetett magában, amikor az ajtónál álló egyik katona utána rúgott.
Fáklyák ezrei világították meg a csillagtalan éjszakát, a várvédők mind a toronyba szaladtak, szinte agyontaposva egymást. A nádor éjjeli ruhájában, fel sem öltözve hasonlóképpen tett. Mikor a toronyszobához ért, torkon ragadta az egyik holtsápadt őrt:
– Magyarázatot követelek! Mi történt itt?
– U… uram, én… én… Báthory grófnő meghalt.
Természetesen ez „csak” egy példa volt. Ha nincs olyan egyedi ötlet, ami mindenképpen felszínre akar törni és még passzol is a kiíráshoz, akkor erőltetni nem szabad. Senki nem fog hátrányba kerülni az miatt, ha a hagyományos utazást választja és teljesíti a további feladatokat. Azonban a hangulatra, továbbra is kiemelten figyelni kell.