Az egzotikus kelet lábnyoma a bizarr bazárban – Theophile Gautier: A múmia lába

Napóleon tizennyolcadik században vezetett egyiptomi és szíriai hadjárata, annak közvetett következményeként felfedezett rosettai kő, és az így megszülető modern egyiptológia a Közel-Keletet felhelyezte a művészek és írók térképére. A romantika kora a saját múlt felfedezése mellett az egzotikus tájakkal, távoli vidékekkel is szívesen foglalkozik. Egyiptom a maga hosszú történelmével, fejlett kultúrájával és megoldásra váró titkaival különösen megmozgatta az alkotók fantáziáját. A múmia a rémtörténetek kedvelt alakja lett, hiszen magán viseli a fáraó átkának fenyegető lehetőségét, a halál utáni élet borzongását.

A francia irodalmi hagyományban Theophile Gautier (1811. augusztus 31. – 1872. október 23.) A múmia lába című novellájához hasonlító műveket nem rémirodalom vagy gótikus jelzővel illetik, hanem „fantastique-nak”, azaz fantasztikusnak hívják. Amikor francia környezetben látjuk ezt a szót, nem varázslatra, orkokra, elfekre, vagy sárkányokra kell gondolni, hanem a valóságba beszivárgó természetfeletti erőkre. Vonásaiban a „fantastique” sokban hasonlít az angolszász gótikára, de ahogy azt az irodalmi kritikus, Tzvetan Todorov Introduction  à la littérature fantastique (Bevezetés a fantasztikus irodalomba) című esszéjében definiálja, a lényege abban a bizonytalanságban rejlik, amit a karakterek és az olvasó érez, amikor olyan eseményekkel szembesül, amik ellenszegülnek a világ ismert törvényeinek. Sok történetben ez végül megoldódik, a különös történés egyértelmű magyarázatot kap. Ez kétféleképp történhet. Első esetben az ok valóban természetfeletti, de ez a világ része. Todorov példának a tündérmeséket hozza, vagy az Ezeregyéjszaka meséit, amelyben senki sem lepődik meg, amikor a lámpából előbukkan egy dzsinn. Másik véglet az, amikor a természetfelettinek vélt jelenés racionálisan megmagyarázható, például Ann Radcliffe gótikus regényeiben, ahol a rémalakról idővel kiderül, hogy csak egy élethű bábu.

A todorovi értelemben vett fantasztikus történetek erejét ez a két véglet között hezitáló bizonytalanság adja, hiszen az olvasó olyan helyzetbe került, ahol kénytelen újraértékelni az ismert világ szabályait, és ez a bizonytalanság, Gautier novellájában is megtalálható.

Théophile Gautier francia író, költő és műkritikus Franciaország déli részén született, majd családjával Párizsba költözött, ahol neves iskolákban folytatta tanulmányait. Felnőttként sokat utazott, bejárta többek közt Hollandiát, Spanyolországot, Algériát, végül 1869-ben, halála előtt három évvel eljutott Egyiptomba is. Utazásai nem csak úti beszámolóiban éreztetik hatásukat, hanem inspirációt nyújtottak verseihez, novelláihoz is. A múmia lába először 1840-ben jelent meg a Le Musée de famille havilapban, Franciaország egyik első illusztrált folyóiratában. Magyar nyelven először – és talán egyetlen egyszer? – a Pelle János által szerkesztett A múmia lába antológiában jelent meg Zolnai Béla fordításában. (Ha az infók nem pontosak a magyar megjelenésről jelezd nekünk.) Nem ez volt az első novella, melyben Gautier a Nílus földjére kalauzolta olvasóit az Une repas au désert d’Égypte (Egy vacsora az egyiptomi sivatagban) és az Une nuit de Cléopatre (Kleopátra egy éjszakája) után. H. P. Lovecraft a Természetfeletti rettenet az irodalom című esszéjében méltató szavakkal ír Gautier-ről:

„Théophile Gautier személyében találkozhatni elsőként a valóságon túli világ hiteles francia ábrázolójával, s nála jelenik meg az a fajta kísérteties misztérium, melyben – bár nincs jelen folyamatosan – egyszerre felismerhető a valódihoz fűződő rokonság és a mélyértelműség. Az olyan novellákban mint az Avatar, A múmia lába vagy a Clarimonde, oly tiltott távlatokba nyerhetni bepillantást, melyek csalogatóak, kínzóak és néha elrettentenek.”

A múmia lába egy régiségboltban kezdődik, ahová levélnehezéket keresni tér be a narrátor. Nézelődése során megcsodálhatjuk a bolt egzotikus portékáit, ahol XV. Lajos korabeli kerevettől kezdve maláj késeken át Bernard Palissy zománcig minden akad. A régiségbolt – egy valóságos Kafarnaum, hangulata külön figyelmet érdemel. Ezekben a passzusokban Gautier megmutatja, hogy nagyon ért a hangulatteremtéshez, a környezet aprólékos megfigyeléséhez és bemutatásához. A boltban található különleges tárgyakat szinte kézzel foghatóvá teszi, a színeket, anyagokat nagyon plasztikusan ábrázolja. Mondhatni a hangulatteremtés mintapéldája a novella bevezető szakasza, amikor a főszereplő betér az üzletbe és körülnéz.

“Egy damaszkuszi milánói fegyverzet a sarokban csillogtatta vértjének fölpántlikázott hasát; máztalan porcelánból készült Ámorok és nimfák, kínai porcelánfigurák, halványzöld meg repedéses vázák, szászországi és régi sévres–i csészék töltötték meg az állványokat és sarokszekrényeket.

A kredencek fogas szélű polcain óriási japán tálak ragyogtak, vörös és kék rajzokkal, miket arany árnyékvonalkák emeltek ki, mellettük Bernard Palissy zománcaival, amelyek kígyókat, békákat és gyíkokat ábrázoltak domborműszerűen.

Tárt–nyitott szekrényekből ezüstragyogású selyemszövetek zuhatagjai jöttek elő, brokátáradatok telehintve apró szemcsékkel, amik csillogtak a ferdén beeső napsugáron; mindenféle korból való portrék mosolyogtak a sárgult lakk alól a többé–kevésbé fakult keretekben.”

Végül egy kecses, mumifikált lábon akad meg a szeme, ami a kereskedő állítása szerint valaha Hermonthis hercegnőé volt. Az olvasó ezen a ponton mosolyogva kételkedik, hiszen bizonyíték híján a kereskedő akár színes meséket is szőhet, hogy felsrófolja az árakat. Ám amikor szerzeményével boldogan hazatérve a narrátor álomra hajtja a fejét, különös dolog történik. Megjelenik Hermonthis hercegnő, hogy visszaszerezze elveszett lábát. A jólelkű narrátor visszaadja azt a hercegnőnek, aki cserébe elviszi őt apja birodalmába. Másnap délben, barátja heves ébresztgetésére tér magához. Itt a főszereplő – és az olvasó is – elkönyveli, hogy nem természetfeletti jelenés látogatta meg, az egész nem volt más csupán egy élethű álom. Azonban az asztalára pillantva észreveszi, hogy a régiségboltban vett múmialáb helyett a Hermonthis által otthagyott apró zöld agyagfigura szolgál levélnehezékként. Ez a csavar utólag megkérdőjelezi az egész értelmezésünket, így ezt a kísértő bizonytalanság érzést tovább visszük magunkkal még az olvasás után is.

Érdekes megfigyelni, hogyan játszik Gautier az olvasói elvárásokkal. A címet látva, azt várnánk, hogy ősi egyiptomi átkokról, pólyába csavart múmiákról, piramisok alá temetett titkokról szól a történet, melyhez egyből kapcsolódik az elrothadt, fekete színű, pár újpercet már elhagyott láb képe. A múmialábhoz önkéntelenül is kellemetlen, visszataszító érzéseket társítunk, mely maximum tudományos kíváncsiságot ébreszthet az emberben, nem pedig esztétikai örömöt. Ehhez képest kiderül, hogy az apró lábacska nem csak nagyon jó állapotban van, hanem egyenesen egy egyiptomi hercegnőhöz tartozott, és Gautier leírását olvasva, szinte egy műalkotás képe dereng fel előttünk:

Vékony, finom ujjai voltak, és az ujjak végén tökéletesek a körmök, tiszták és áttetszők, mint az achát; a hüvelykujj kissé különállott és szerencsésen ellensúlyozta a többi ujjak elhelyezését, ókori módra, ami fesztelenebb helyzetet adott a lábnak és könnyedebbé tette, mint a madár lába; a talpat alig rovátkolta be néhány láthatatlan barázda, ami arra vallott, hogy sohasem érintette a földet, és nem érintkezett csupáncsak a Nílus legfinomabb gyékényeivel és a legpuhább párducbőr szőnyegekkel.”

Külön figyelmet érdemel Gautier finom és kissé bizarr humora. Zseniális jelenet, amikor a hercegnő megpróbálja elkapni a lábát, és rábeszélni, hogy térjen vele haza. Az eredeti franciában a hercegnő ráadásul magázza saját lábát, ami ad még egy réteget a furcsa komikumnak. Hasonlóan szórakoztató jelenet bomlik ki, amikor Hermonthis hazaviszi a lábát és a narrátort, majd egy egész alvilági kórus zengi boldogan, hogy „a hercegnő megtalálta a lábát”. Vagy amikor az öreg fáraó jó kedélyűen felvilágosítja a narrátort, hogy nem adhatja hozzá feleségül a lányát, mert túl nagy köztük a korkülönbség. Hiszen Hermonthis több ezer éves!

A múmia lába gyors és meglepőn szórakoztató olvasmány – azonban nem szabad félelmetes, kísérteties élményt várnunk tőle, mert akkor hogy csalódni fogunk -, melyből megtanulhatjuk, hogyan teremtsünk mesterien hangulatot élénk leírásokkal. Gautier nem csak a színekre figyel, hanem az anyagok minőségére, különbségeire, a tárgyak eredetére. Nagyon fontos tanulság , hogy a természetfelettit megjelentető történetekben is lehet helye a humornak, ha azt jó ízléssel és okosan adagoljuk. Gautier novellájában rendszerint egy fennkölt vagy szokatlan helyzetben történik valami józanítóan hétköznapi. Kényes és kétélű fegyver a humor, hiszen nem mindegy, hogy egy történet vicces, vagy csupán vicceskedő. Nagyon vékony a kettő közti határ, komikumot írni nagyon nehéz úgy, hogy az ne hasson erőltetettnek, ám Gautier nagyon jól eltalálta a hangot.

Őszintén lehet mulatni az említett jelenetek olvasásakor, és ezt mindenképp érdemes ellesni tőle, hiszen a humor, akárcsak a borzongás, feszültségből fakad. Csupán a reakció más: sikítás helyett, nevetés.

Végül pedig egy érdekesség, Gautier novellájának 1949-es filmfeldolgozása a The Mummy’s Foot a Your Show Time sorozatban, melyben novellákat filmesítettek meg – és gondoltak újra -, olyan szerzőktől mint Guy de Maupassant, Robert Louis Stevenson, Henry James, Sir Arthur Conan Doyle.

Sütő Fanni

  • A Természetfeletti rettenet az irodalomban idézeteket Galamb Zoltán fordításából kölcsönöztük
  • A múmia lába idézeteket Zolnai Béla fordításából kölcsönöztük
Sütő Fanni
"Az irodalom és az írás segít szembenézni a félelmeinkkel és a bennünk lapuló szörnyűségekkel."
Scroll to top
The Black Aether