Ha párhuzamot szeretnénk vonni a hesseni Grimm fivérek – Jacob és Wilhelm, akik mindketten Hanauban születtek – és H. P. Lovecraft közt, első gondolatunk minden bizonnyal az lenne, hogy ez képtelenség, hiszen miként szerepelhetne egy mondatban Hamupipőke üvegcipellője, a meseirodalom legkedveltebb és legkedvesebb hét törpéje a kozmikus rettenet irodalmának gondolatiságával (hát így). Azonban ha ismét visszanyúlunk a forrásig, a rettenet markáns arcot ölt, hiszen az eredeti Grimm-mesék a legkegyetlenebb rémmesék közé tartoznak.

Ha csak az életrajzi hasonlóságokat nézzük, ismerős lehet a tény, hogy akárcsak Lovecraft, a Grimm fivérek is jómódú családból származtak. Apjuk, Philipp Wilhelm Grimm jogász volt, aki tekintélyes könyvtárral rendelkezett, anyjuk, Dorothea Grimm egy hanaui tanácsos lánya volt.Ugyancsak hasonlóság apjuk korai halála. Wilhelm még nem volt 10 éves, Jacob éppen csak elmúlt 11, mikor apjuk egy tüdőgyulladás következtében 1796. január 10-én elhunyt; innét kezdve Jacob, aki apja halála előtt négy nappal töltötte be a 11-et, lett a családfő. A hasonlóság itt megszakad, hiszen Lovecarfttal ellentétben a Grimm testvérek már életükben fényes karriert tudhattak magukénak.

Első gyűjteményük 1812. december 20-án jelent meg Kinder- und Hausmärchen (Gyermek- és családi mesék)címmel – az 1815-ös második kiadást fivérük, Ludwig Emilillusztrálta -, mely 86 darab mesét tartalmazott. Magyarországon először 1861-ben jelent meg egy válogatás Nagy István fordításában Grimm gyermek- és házi regék címmel (I-II. Pest, Engel és M. Lauffer), majd 1989-ig kellett várni, hogy a teljes gyűjtemény megjelenhessen eredeti címmel és szöveghűen, a Magvető kiadó gondozásában Adamik Lajos és Márton László fordításában. Ők már az 1857-es végleges, nagymértékben finomított kiadást használták.

A Grimm fivéreket sok bírálat érte az első kiadásnál, mert bár a történetek „gyerekmeséknek” voltak titulálva, se a tartalom, se a tematika nem illett már akkor sem „gyerek kezébe.” Ezért bizonyos dolgokon finomítottak (anyákból mostohaanyák lettek, vagy éppen Rapunzel terhessége nem kerül szóba), de a mesék erőszakossága mindvégig megmaradt. Történeteikben a valóság szürke és kegyetlen, a szereplőkre kegyetlen végzet várt.

Az a bizonyos hét törpe eredetileg koránt sem volt olyan jószívű, valójában nem bírtak ellenállni férfiúi vágyaiknak és megakarták erőszakolni Hófehérkét. Na persze a királynőt sem kellett félteni, nem csupán megöletni akarta mostohalányát, valójában arra kérte a vadászt, hogy vigye el neki Hófehérke máját és tüdejét, amit ő majd jóízűen elfogyaszt vacsorára. Hamupipőke gonosz mostohájára mondhatjuk, hogy hű maradt önmagához, amikor két lányát arra kényszerítette, csonkolják saját lábukat, hogy beleférjenek a cipőbe; lábujjaikat és sarkukat kellett megkurtítaniuk. Az már csak hab a tortán, hogy a vég sem volt kegyesebb hozzájuk, a lányok szemét galambok vájták ki, és vak koldusként tengették életüket a mocsokban. Amíg Csipkerózsika alszik, a herceg megerőszakolja, majd kilenc hónap múlva – miközben még mindig alszik – a hercegnő két gyereket is szül. A hamelni patkányfogó egy folyóhoz vezeti a gyerekeket a mese végén, egy kivételével mind megfulladnak. Rumpelstiltskin nem bír magával, a lány vaginájában akar minduntalan megpihenni, ahová végül egyszer bele is ragad.

Kedvencünk a Wie Kinder Schlachtens miteinander gespielt haben (A gyerekek gyilkolászósdit játszanak). A mesében a gyerekek kitalálják, hogy utánozni fogják, ahogy a hentes megöl, levág egy disznót. A különbség csupán annyi, hogy ők az egyik társukon próbálják ki a böllérkedés fortélyait, melynek során a gyerek meghal, majd ennek következményeképpen még jó pár másik gyerek is meghal. Semmi tanulság, csak az értelmetlen halál.

Őrület, nemi erőszak, kannibalizmus, cseppnyi nekrofília, pedofília, megcsonkított és kihasított testrészek, gyilkosságok, sok vér és még több halál. Happy endet pedig csak nyomokban tartalmaznak a rémmesék.

A „gyerekek mindig is félni fognak a sötétben”, írta Lovecraft a Természetfeletti rettenet az irodalomban esszéjében, mely félelem forrása a népi babonákban, legendákban és népmesékben – na meg a vallási sajátosságokban – keresendő. Ám könnyen elképzelhető, hogy ehhez az örökletes félelemhez hozzájárultak a Grimm-mesék eredeti változatai is (már ahova elértek). A naturalista ábrázolásmód, a kegyetlenség, az ember legsötétebb énjének megnyilvánulása, és legfőképp az, hogy egyes mesék megtörtént eseményekre vezethetők vissza, mely események már évszázadok óta ismertek voltak a lakosság körében, mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Grimm fivérek rémmeséi mai napig a legfélelmetesebbek közé tartoznak. A mesegyűjtemény ma már több mint 250 kiadásban jelent meg 160 nyelven, 2005-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

Pontosítok. A legfélelmetesebbek közé tartoztak, amíg a kiadók, a cenzúra és egyéb elvárások, majd a Disney odáig nem formálta őket, hogy a legvéresebb rémmesékből is rózsaszín tündérmesét varázsoltak minden gyerekszobába.

Természetesen ezek a horrorisztikus események, cselekményszálak nem sajátjai Lovecraft művészetének, a kozmikus rettenet irodalmának. Magasabbra emelte ő azt a bizonyos lécet, ahol már nem az emberi gonoszság, becsvágy vagy aberrált gondolatok dominálnak, hanem az, ami a fátylon túl vár ránk; legsötétebb félelmeinket tárta elénk. Azt az örökletes, zsigereinkben létező félelmet, mely egyedül az ismeretlenből fakadhat.

„A rettegés irodalmának e típusát nem szabad összekeverni egy jellegében hasonló, ám lélektani hatását tekintve alapvetően különböző műfajtával; a puszta fizikai félelmet és az evilági borzalmakat leíró művekkel.” – H. P. Lovecraft

A fenti mondat Lovecraft esszéjéből találóan jellemzi a Grimm-mesék többségét, mint fizikai félelmet és az evilági borzalmakat leíró történeteket, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az Ürdüggel kötött titkos paktumok, azok megszegése, kicselezése, a gonosz boszorkányok, sűrű, éjsötét erdők, és a természetfeletti jelenléte mind visszatérő motívumok a mesékben. Ha a két forrást megfelelő odafigyeléssel és kellő tisztelettel vegyítjük, a rémirodalom gőzölgő üstjébe helyezzük a Grimm fivérek rémmeséit és a kozmicizmus kvázi filozófiáját, hozzáadunk egy jó adagnyi lovecrafti kozmológiát, a legfélelmetesebb rémtörténetek elegyét kapjuk.

Na meg kell hozzá még kereszteletlen gyermek zsírja, Eleoselinum, Aconitum, Frondespopuleas, Sium, acarum vulgare, pentaphyllon, denevér vére, solanum somniferum, és egy kis oleum; de ez már egy másik történet.

Holnap (2020. április 5., vasárnap) indul útjára idei nyílt novellapályázatunk a Grimmoire, avagy tündérporba kevert kozmicizmus, melyben arra buzdítjuk a magyarországi rémtörténet-rajongókat, hogy hozzák létre saját elegyüket. A pályázati kiírás holnap érkezik számos ötlettel, és mint bizonyára már megszoktátok, megkötésekkel.

Készüljetek, ez tényleg félelmetes lesz.

Tomasics József

• A bejegyzéshez forrásként felhasználtuk a Múlt-Kor, az Ekultura.hu, és a Wikipedia anyagait. A H. P. Lovecraft idézetet Galamb Zoltán fordításából kölcsönöztük.