Grimmoire #7 – A levágott lábujjal kaput nyitó lány története

Bár még másfél hónap hátra van a Grimmoire, avagy tündérporba kevert kozmicizmus című novellapályázatunkból, azért érdemes odafigyelni a határidőre, mert pikk-pakk azt veheti észre az ember, hogy deadline van. Mindenképpen úgy gondoljuk, ez a másfél hónap elegendő lehet egy novella megírásához, és mivel többen kértétek, módosítunk a kiíráson.

A pályázatra kettő novellával nevezhet mindenki.

Azonban, ha megvalósul a nyertes novellákból készülő tervezett kiadványunk, egy szerzőtől mindenképpen egy darab novella szerepelhet majd az antológiában. Aki már leadta a novelláját, természetesen küldhet még egy további novellát. Írásra fel!

Közben töretlenül halad a Grimm-mesék fordítása, Fanni annyira belejött, hogy tett egy kis kitérőt, és lefordított egy afrikai népmesét is, amely Alexander McCall Smith zimbabwei és botswanai gyűjtése, a The Girl Who Married a Lion: And Other Tales from Africa című kötetből. Patreon támogatóink már el is olvashatják a mesét. Ez a mese mindenképpen csak érdekességként szerepel, a pályázatban nem szerepel, maradunk a Grimm-meséknél.

Itt is van egy újabb remek darab, A három holló (Die drei Raben), amely az 1812-es első kiadású gyűjteményben jelent meg. A gyűjtemény második, 1919-es kiadástól kezdve a történet A hét holló címmel, jelentős átírásokkal szerepelt.

A három holló Die drei Raben

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy anya, akinek a három fia egy napon a templom mellett kártyázott. Amikor a misének vége lett, és az anyjuk meglátta, hogyan múlatták az időt, éktelen haragra gerjedt, és megátkozta istentelen gyerekeit. A három fiú azon nyomban szénfekete hollóvá változott és elrepült.

Volt azonban egy kishúguk, aki teljes szívvel szerette őket, és annyira bánkódott száműzetésükön, hogy nem tudott nyugodni. Utánuk indult. Egyetlen dolgot vitt magával erre a hosszú–hosszú útra, egy lócát, amire leülhetett, ha elfáradt. Út közben nem evett mást csak almát és körtét. Sajnos nem találta meg a hollókat. Egyszer azonban, amikor madarak reppentek el a feje fölött, az egyikük egy gyűrűt ejtett elé. Amikor a lány felvette, felismerte benne a gyűrűt, amit a legkisebb testvérének adott ajándékba.

Folytatta az útját, és addig ment–mendegélt, amíg a világ végére nem ért. Ott a Nap házába ment, de az túl meleg volt, és a Nap csecsemőket evett. Aztán a Hold házába ment, ahol túl hideg volt, és amikor a Hold meglátta, azt mondta: „Emberszagot érzek”.

A lány sebtében távozott, és a csillagok házába ment, akik kedvesek voltak hozzá, és mind leültek a lócájára. A Hajnalcsillagtól pedig kapott egy sánta lábat, hogy azzal nyissa ki az Üveghegy kapuját.

– Ha nincs nálad ez a láb, nem fogod tudni megmászni az Üveghegyet. Csak az Üveghegyen találhatod meg a testvéreid.

A lány fogta a sánta lábat, rongyokba bugyolálta, és folytatta az útját, amíg az Üveghegyhez nem ért.

A kaput zárva találta, de ahogy elő akarta venni a sánta lábat, rá kellett jönnie, hogy út közben elhagyta. Mivel nem tudta, mi tévő legyen, kést rántott, levágta a legkisebb lábujját, bedugta a zárba, és kinyitotta vele a kaput. Egy kis törpe bukkant elő, aki így szólt:

– Gyermekem, mit keresel itt?

– A fivéreimet keresem, a három hollót.

– A holló urak még nincsenek itthon – mondta a kis törpe – Ha szeretnéd megvárni őket, jer beljebb!

A kis törpe három tányérkát és három bögrécskét hozott elő, és a lány mindegyik tányérról evett egy kicsit, és mindegyik bögréből kortyolt egyet. Az utolsó bögrébe beleejtette a bátyjától kapott gyűrűt.

Hirtelen hatalmas surrogás és zümmögés támadt.

– A holló urak hazafelé tartanak – mondta a kis törpe.

A hollók így szóltak egy a másik után:

– Ki evett a tányérkámból?

– Ki ivott a bögrécskémből?

A harmadik holló azonban megtalálta a gyűrűt a bögréje alján, és ebből rájött, hogy húguk eljött értük. A gyűrűről felismerték, így mind megmenekültek, és visszaváltoztak emberré, aztán boldogan hazamentek.

Ismerős a mese vége? Az 1812-es kiadásban szerepelt a Hófehérke (Schneewittchen) mese is.

Pályázatunk szempontjából több elem is érdekes lehet a meséből. Na nem a leány levágott lábujjára gondolunk, hanem például az átokra, a csecsemőket evő Napra, amelyről egyből Goya Saturnus felfalja gyermekét című festménye ugrott be. Vagy éppenséggel a mese törpéjét is át lehet emelni, aki a novellában homunculusként is visszatérhet, azonban nem kell kifejezetten egy apró termetű teremtményre gondolni. Ha a többek közt alkimista és okkultista Paracelsus (született Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheim) definíciójából indulunk ki, miszerint a homunculus egy lombikban, vegyi úton előállított ember, vagy emberszerű lény, akkor Victor Frankenstein teremtménye is homunculus.

Érdemes elszakadni a már berögződött képektől.

mm
“Never Explain Anything” ― H.P. Lovecraft
Scroll to top