A Mítosz elszabadult – Néhány gondolat a Black Aether margójára

“Láttam ásítani a sötét világot,
A fekete bolygók csillagtalan hevét –”

Hat év sok idő. Olyannyira sok, hogy hiába is próbáltam visszakeresni pontosan mikor röppent fel az első hírecske – akkor még cím nélkül – a Black Aether magazinról, sajnos nem sikerült. 2015. október végén, november elején már körvonalazódott a projekt, majd 2016. január 5-én érkezett a felhívás és az első részletes összefoglaló a magazinról, február 1-re pedig meg is telt az első lapszám. Végül 2016. március 2-án elkészült az első Black Aether ponyvamagazin.

Igazi vakrepülés volt. Ma már talán úgy gondolom, hogy kissé fejetlenül, vagy inkább szervezetlenül haladt a projekt, de csak talán. Sokkal erősebb az érzés, hogy mindennek így kellett történnie.

Hihetetlenül kreatív és izgalmas évek voltak ezek, rengeteget tanultam és remélem fejlődtem is.  Nem nagyon aludtam többet napi 3-4 óránál – ez ment körülbelül egy hónapig, majd egy napot szinte szó szerint átaludtam, és kezdődött elölről –, annyi minden történt, hogy egészen egyszerűen sajnáltam az időt alvásra pazarolni. Megjelent hat Black Aether, az Aether Atrox antológia, szerveztünk véradást és író-olvasó találkozót, rengeteg versenyt indítottunk, minden évben kiírtunk legalább egy alkotói pályázatot, rovatok, cikkek, sorozatok, podcast, vlog, recenziók… Aztán 2020 tavaszán beütött a krach.

Attól a naptól fogva, hogy a koronavírus felütötte Magyarországon a fejét és elkezdődtek az első lezárások, követhetetlen gyorsasággal kerültem egy testileg, szellemileg és lelkileg végletekig kizsigerelő körforgásba. Szüleimnek akkor már sok éve segítenem kellett, ami a járvánnyal csak fokozódott, mondhatni napi szintű kötelezettséggé nőtte ki magát. Júliusban már sejthető volt, hogy apámnak újabb műtétre lesz szüksége, szeptemberben amputálták a másik lábát is, és még a kórházban lábadozott – oké, ez most képzavar –, amikor jött a telefon, hogy másnap hazaküldik, onnét pedig háziápolás. Nem foglak a részletekkel terhelni, hogy mit láttam és éreztem, mit éltem át anyámmal a hónapok alatt, míg apám végül visszakerült a kórházba, és február 17-én meghalt.

Szerettem volna elbúcsúzni tőle, de már nem maradt rá időm. Nem voltak nagy tettei, nem váltotta meg a világot, senki nem ismerte a nevét. A Black Aether magazint apám, Tomasics József Ferenc emlékének ajánlom.

Nehéz volt felállni és folytatni azt, amit vállaltam, ami mellett elköteleztem magam. Ha Edit nincs mellettem, valószínűleg bezárt volna a bazár. Valószínűleg nem erre számítottál, amikor megnyitottad a cikket, arra meg pláne nem, hogy ilyen szentimentális forma vagyok, de vannak dolgok, amiket egyszer ki kell mondani, meg kell tenni.

A Mítosz elszabadult

Hat év tényleg sok idő. Számos projektet láttam elindulni és felvirágozni – vagy éppen összeomlani –, miközben rengeteg időt fordítottunk arra, hogy a magyarországi weird-rajongói közösség elinduljon alkotói útján. Évek óta építgetjük, dédelgetjük világuralmi terveinket, kultistáink száma napról napra nő, és ha a Nagy Öregek olykor tartogatnak is számunkra nem éppen kellemes meglepetéseket, mi kitartunk. Bármilyen mélységekben is jártunk, jövünk fel, mint az a bizonyos higany.

Eltelt több, mint öt év az első Black Aether megjelenése óta, és hosszú kihagyás után most visszatért a ponyvamagazin a hetedik lapszámmal.

Voltak olyan időszakok, amikor nem láttam az alagút végét, de most végre újra leírhatom, hogy előrendelhető a Black Aether magazin  hetedik száma.. Elképesztően izgalmas időszak ez ismét, legalább annyira izgatott vagyok, mint amikor először írtam le 2016-ban, hogy elkészült a magazin. Újra pezseg a vér, egyre kevesebbet alszunk, mert érezzük azt a megfoghatatlan kreatív bizsergést, ami mindig is hajtott minket előre, ami miatt nem aludtunk, csak akkor, ha már tényleg muszáj volt. A kéziratok hosszú utat járnak be az első olvasástól a megjelenésig, és ez az út most különösen hosszúra sikeredett – végtelen hálával tartozom a szerzőknek, mert nem adták fel, türelmesek voltak és kitartottak –, de olyan mértékű kreatív energiával találkozom a szerzők és grafikusok részéről minden egyes magazin szerkesztésénél, ami képes kiemelni bármilyen sötét veremből. Nemhiába mondom, hogy ez olyan kreatív alkotói potenciál, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni.

„ […] és az az ember, aki kedves, segítőkész és türelmes szenvedő sorstársaival, épp oly igazul tesz hozzá a világ alapvető békéjéhez, mint az, aki szélesebb körű lehetőségeivel birodalmak születéséhez járul hozzá, vagy előmozdítja az emberiség tudását és civilizációját.” – H. P. Lovecraft

A közösségekből induló amatőr projekteknek minden színtéren helyük van. Sőt, kifejezetten fontos, hogy az ilyen kezdeményezések kisajtolják a közösségekben szunnyadó tehetséget és energiát, és ez csupán az első lépéseknél tűnik megvalósíthatatlannak. A Black Aether sem megváltani indult a világot, és nem is jobbá tenni, de ha nekünk sikerült elérni céljainkat, akkor neked is fog. Vállald fel a tehetségedet, mert ha nem teszed, később meg fogod bánni.

A Black Aether amatőr kiadvány, ám az amatőrizmus minden előnyével és hátrányával együtt több egy egyszerű magazinnál. Feladata és célja van, mégpedig a hazai amatőr weird alkotói közösség inspirálása és támogatása. Lehetőség, hogy a szerzők és a grafikusok megmutassák tehetségüket.

Nem több, de ez nem is kevés.

 

* * *

U.i.: kérek mindenkit, hogy a részvétnyilvánítást mellőzzétek. Lehet, hogy nem látszik, de ez a bejegyzés valójában a megújulásról szól, arról, hogy visszatért a mojom 😉

"Abban hiszek, hogy bennünk magyarokban, olyan kreatív alkotói potenciál van, amit jóvátehetetlen hiba lenne elpazarolni, nem engedni kibontakozni."
Scroll to top
The Black Aether